Kicsit megkésve ugyan, de következzen Kömi beszámolója a 2020-as Balaton Maratonról és a Crosskovácsiról.
"Ezt a beszámolót még 2021 február elején kezdtem el írni, hipp-hopp, már be is fejezte
Február második hete van, ez nem a legpörgősebb időszak az életemben. Az év végi meló hajrának vége van, a bringabolt vevői még javában téli álmukat alusszák és csak álmodoznak arról, hogy milyen jó lesz tavasszal újra tekerni. Sportolóim edzéseiben sincs ilyenkor semmi extra, mindenki készül szépen az idei évre. Szóval mondhatjuk azt, hogy van időm írni.
Mindig megfogadom, hogy egy-egy verseny után elkészítem a beszámolóimat amíg az emléke aktívan él bennem, de ez valahogy mindig elmarad. Sebaj, most van időm megpróbálom összeszedni mi is történt a Bükk Maraton óta.
A nyár viszonylag COVID korlátozás mentesen telt el, így augusztusban és szeptemberben három versenyen tudtam részt venni.
A Balaton MTB maratont az elmúlt években mindig május 1-én rendezték meg, tavaly ez az időpont augusztus 18-ra módosult. Új versenyközpontot és új nyomvonalat kapott a verseny, ami telesen ismeretlen volt számomra, így a verseny előtti héten elmentem pályabejárásra. Mivel volt időm így a közép-távot jártam be, aminek a nyomvonala egyezik a rövid-távval, csak van benne egy plusz hurok. Letöltöttem a tracket és az alapján navigáltam, de voltak gondok vele rendesen. Lehet, hogy én nem tudom értelmezni a Garmin utasításait, de pár helyen rossz felé fordultam, ami annyira nem volt gond, mert hamar rájöttem, hogy nem jó felé megyek, de voltak olyan részek, ahol konkrétan annyira rossz volt a track, hogy nem volt út vagy ösvény amerre mennem kellett volna, így a pályabejárás tájékozódási és túlélőtúrává vált.
A verseny rajta katasztrófális volt. Mivel nem MK kupafutam volt, így nem volt kirendelt versenybíró és nem voltak rajtboxok a különböző távoknak, mindenki oda állt, ahová tudott, mivel senki nem mondott semmit azzal kapcsolatban hová is kellene beállniuk a különböző távoknak. Külön rajttal indították a mini és középtávot, valamit a hosszú és rövidet. Itt a második rajtál hamar kialakult a káosz, mert utólag már a rajthoz való beállás után kérték a szervezők, hogy elől legyen a hosszú, hátul a rövid táv. Nos ez annyira nem sikerült, mert már, mint a heringek álltunk teljesen összekeveredve a két táv. Jó tíz percig ment a huzavona, hogy mi legyen, a teljes rövid távot hátra akarták küldeni, de ezt nem volt kivitelezhető, így elindultunk vegyes felállásban. A rajt a Balatonfüredi Szabadidő és Konferenciaközpont előtt volt, innen jobbra a fürdő utcán elindultunk felfelé, majd az óvoda utcán kezdtük meg az első mászást. Az ilyen rajt utáni rögtön másszunk hegyet 8-10%-on nekem annyira nem feküdt soha, nehezen megy a verseny elején a túl nagy erőkifejtés, de azért próbáltam tartani a lépést. A pálya karaktere nem sokat változott az új nyomvonallal, a Balaton-felvidéken vezet keresztül, dimbes-dombos, a rövidebb -de annál intenzívebb- mászások jellemzőek rá. No meg a Harang féle pályakijelölés…
Előszeretettel viszi a mezőnyt a füves pusztán, sokszor teljesen merőlegesen a domboldalra. Volt egy kis káosz menet közben is, mivel az egyik négyes elágazásnál az irányító tábla valahogy eltűnt. Csak azt vettük észre, hogy minden irányba és minden irányból özönlenek a bringások és tanakodnak merre is van az arra. Itt szerencsére még emlékeztem rá, hogy melyik a helyes irány, és ebbe Galajda Peti is megerősített amikor szólt a többieknek. Na innen jött egy emelkedős single-track ami valljuk be keskeny volt a sok agyát felszívott turbós menőnek. Kerék a keréken, váll a vállon mentünk felfelé.
Szerencsére ezt a heringizmust sikerült átvészelni bukás nélkül, hamarosan ismét két nyomsávon haladt a pálya és szerencsére széthúzódott a mezőny. Innen tulajdonképpen eléggé eseménytelenül telt a verseny hátralevő része, eltekintve egy újabb erdős single-track ösvénytől, ami sáros volt nem kicsit. A pályabejárásról emlékeztem erre a részre, amibe volt egy kicsi fahíd is egy patak fölött, ez egy nagyon élvezetes része volt a pályának. Na ez most, sarasan, vizesen, folyamatosan csúszkálva annyira nem volt buli, észnél kellett lenni. Sajnos a fahídra való ráfordulás előtt utolértem két e-bike-os versenyző leányzót, akik bájosan csevegve az ideális nyomvonalon tolták a bringát, tudomást se véve rólam. Finom kérésemet (pálya!!!) nem tudták hova tenni és közvetlenül előttem lesatuztak, én meg majdnem átestem rajtuk. Nem volt más választás, le kellett szállnom a bringáról kikerülni őket. Ez pont arra volt elég, hogy Galajda Peti, akivel eddig végig együtt mentem és előttem fordult rá az ösvényre elhúzzon és többet ne is lássam. Már csak pár kilométer volt a távból és ezt szokásomnak megfelelően légüres térben teljesen egyedül tettem meg, látótávolságon belül nem volt senki. Az utolsó párszáz métert azért megnyomtam, elvégre így kell befutni egy versenyen.
A 25 kilométeres távot 1:06:22 alatt teljesítettem, ami a Master2 kategóriában a 14. helyére volt elegendő.
A Balaton maraton után egy nagyobb szünet következett a Crosskovácsiig. A CRK számomra a TOP-ot jelenti minden értelemben. A legjobb, és legnehezebb rövid-táv (na jó talán az utolsó MÁTRA kicsit nehezebb volt), a legjobb szervezés, a legszebb nyomvonalú pálya. Erre az évre egyetlen célom volt a versenyeken, mégpedig az, hogy PR-t menjek mindenhol. Ez a BÜKK-ön sikerült, a Balaton maratonon nem volt viszonyítási alap az új pálya miatt, és most itt volt a CRK, ahol az eddigi legjobb időm az ideivel egyező nyomvonalú pályán 1:33:42 volt. Mivel viszonylag jó formában éreztem magam, így a sub 1:30-at lőttem be célidőnek. A verseny előtti héten kielemeztem az eddigi versenyeimet és arra a következtetésre jutottam, hogy csak akkor tartható a célidő, ha a Nagy-Kopaszra 1:05 alatt felérek.
Rövid-távon nem volt beszólítás. Ez volt az első MK futam, de mivel ez volt az OB is, így minket nem szólítottak be. Ez csak annyit jelentett, hogy már jóval a rajt előtt ott kellett tobzódni a rajtbox bejáratánál. Végül a második sorból sikerült rajtolnom. A felvezető kör első emelkedőjéből murvás sztrádát készítettek, így bőven volt hely, nyoma sem volt az elmúlt évek tülekedéseinek. A köves szopatós emelkedőnek egész jó pozícióból sikerült ráfordulnom, emlékeim szerint csak egy helyen volt egy kis tülekedés. A kastély-park DH-n lehetett csapatni rendesen, mivel a pálya porszáraz volt, így a parkba bevezető balos kanyart jó látványos fékezéssel lehetett bevenni. Innen tulajdonképpen eseménytelenül telt a verseny, toltam neki ahogy tudtam. Anna-lak, murvás speedmax, kis csikicsuki, majd jött a kopasz mászás. Innen csak arra tudtam koncentrálni, hogy „szintidőn” belül felérjek a tetejére. A Tarnai-pihenő utáni vízmosásos kövest, ezúttal nem sikerült kitekernem, rossz nyomvonalon próbáltam nekimenni és elpörgött a hátsó kerék. Itt toltam 5-10 métert, majd újra nyeregbe pattantam. Innen van egy szép hosszú 6-8%-os emelkedő, ami a Nagy-kopaszig vezet fel. Itt mind mindig most is sok turistával találkoztam és jó volt, hogy sokan drukkoltak nekünk. Itt már minden idegszálammal csak az órát néztem, és nem örültöm túlzottan mikor a frisstőponthoz 1 óra 6 perc környékén értem fel. Tudtam, ha itt nem jön ki a matek, akkor a végén se fog. A lefelé vezető részen két saccra, U15 – U17 kategóriában induló srác mögött találtam magam, akik egész jó tempót mentek lefelé, de mivel ők merev vázas bringával mentek én pedig fullyval, nem sokáig tudtak maguk mögött tartani. A lefelé vezető balos kanyarnál már előttük voltam. A síkra illetve az emelkedős részre érve felértek rám, sőt meg is előztek, ami nem volt gond, legalább tempót mentek nekem. Az utolsó lejtős szakasz, benne a kastély-park DH-val igazi örömbringázás volt, a fully tette a dolgát, én pedig boldog voltam. Uccsó csapatás a füves szakaszon, majd be a parkba. Itt még egy pici sprint és vége. A hivatalos időm 1:29:04 lett, magamhoz képest rekordidőt jöttem a Nagy-kopasztól lefelé.
Ahogy öregszem és ahogy egyre több a „fiatal” a Master2 kategóriában egyre nehezebb a kategória első felében végezni. Hiába mentem PR-t, a 96 Master2-es indulóból így is csak a 20. helyen értem be, de igazából ez most nem számított.
