Most hogy újra járóképes állapotba kerültem, jöjjön a beszámoló az Ironman Klagenfurt 2017 versenyről. Októbertől készültem, heti 10-12 óra edzéssel erre a versenyre. Hosszú, fárasztó, néha fájdalmas felkészülés volt rengeteg lemondással, kompromisszummal.
Régebben néztem egy videót a neten, amiben sportolók azt mondták, az Ironman egy drog. Ha kipróbálod, nem szabadulsz. 2 nappal verseny után pontosan ezt érzem. Mára a verseny közben sokat motyogott „Soha többet!” gondolatsor átváltott a „Milyen versenyek lesznek jövőre a közelben?” kérdésre. De ne rohanjunk ennyire előre. A verseny előtt több célt megfogalmaztam magamban. Mivel a felkészülés nagyon jól sikerült, a próba versenyek nem várt jó eredményeket hoztak, bizakodva vártam a nagy napot.
Az elsődleges cél az volt, hogy az eddigi 11ó24p időmet megdöntsem. A második cél a 11 óra alatti befutó volt. A nagy álom a 10ó30p körüli célidő volt. Ha pedig valami elképesztő csoda jött volna, akkor a 10 óra alatti idő (ehhez mindenből a maximumot kellett volna hozni, ami bár a versenyszámokat külön-külön nézve talán már menne, de együtt még nem sok esély volt rá).
Nem is lett meg ez végül, de valami cél kell jövőre is. Pénteken érkeztünk meg családostul Klagenfurtba az agyig pakolt kocsival. A család minden tagjának bicikli, versenycuccok, gyerekjátékok, stb. felszerelés rendesen kitöltötte a kocsit. Gyors szállás elfoglalás után irány a versenyközpont, regisztráció, találkozás a barátokkal. Kis szerencsével sikerült begyűjteni egy közös fotót az aktuális világbajnokkal Jan Frodeno-val. Olyan lelkesen integetett ki a sátorból, könyörgött hogy menjek be hozzá, majd kért egy közös képet velem. Főzött egy kávét a saját márkanevét viselő kávéból, sok sikert kívánt, majd hosszasan integetett utánam. Na persze. Valójában nyomorogva passzíroztam oda magam hozzá a tömegben és volt 20 másodpercem a közös képre. Viszont a rengeteg ember ellenére barátságos, mosolygós és vidám volt. Kellemes meglepetés, semmi arcoskodás nem volt a részéről. Este egy Pasta party a csapattal és a családtagokkal, majd egy rövid átmozgató kocogás Soltész Petiékkel. Szombat reggel pörgettünk egy laza 60 perceset Galajda Petivel és Soltész Petivel, majd jött a bedepózás. A depóban sikerült összefutnom Alex Zanardi-val. Kértem egy közös képet vele is, szintén nagyon barátságos volt. Aki nem hallott volna róla, nagyon jó autóversenyző volt, aki egy szörnyű balesetben elvesztette mindkét lábát, most pedig Ironman versenyeket teljesít. Soha ne adja fel senki, minden fejben dől el!
Próbáltam korán lefeküdni aludni este, bár sejtettem, hogy nem fog menni a dolog. 11 óra körül csörgött a telefonom. Bognár Geri volt. Az első gondolataim ekkor ezek voltak: +!%/=!”!%//=%!%=/=%!!!!!!!!!!. Csak jó éjszakát szeretett volna kívánni Budapestről, remélte már alszok és felkeltett, és bízik benne, hogy ezzel a hívással ki is zökkentett rendesen. Idén van köztünk egy kis egészséges piszkálódás, ki gyorsabb vagy lassabb. Annak volt ez a hívás az eredménye. Kis kedves 
. Utólag most már megmondom, picit felnyomott agyilag, de a szundi előtt megfogadtam, azért is odateszem neki a 10ó30p körüli időt . Még számolunk ezért, indulsz te még versenyen barátom és szeretnél majd aludni .
Reggel 4-kor ébresztő, repesztés a rajthoz. Reggel mondták be, hogy neoprén használata engedélyezett az úszáson, kis segítség. Keszthelyi klasszikust idézve, neopren yes. itt valahogy más szójárást használtak. Pontban 7-kor elkezdődött a játék, ekkor futottam be a vízbe. Nagyon nagy élmény volt Wörthi tóban úszni. Kristály tiszta, gyönyörű környék. Az idei évben már többször bevált úszunk a szélén nyugiban, nem baj ha így egy picit hosszabb taktika bejött. Békés úszásom volt. A pályának igazi kuriózuma, hogy az utolsó 1000m méter, egy kb. 10 m széles csatornában megy a szurkolók között. Itt is a szélét választottam a pályának. Bunyó itt nem volt, csak néhány belógó gyökércsomón feneklettem meg, illetve egy tavirózsát gyűjtöttem össze a fejemmel. 3800m - 1ó07p38s lett az úszás vége. Kb. erre számítottam, öröm és boldogság, Horváth Gerivel együtt fogtunk partot.
A depó a rengeteg nevező és a nagy távolság miatt hosszúra sikerült. A zsákomat sikerült becsomóznom kibontás előtt, és szokásomhoz híven jó kényelmeset depóztam. Elintéztem a folyó ügyeimet és indult a bringa.
2 db 90 km-es kört kellett menni, körönként 3 nagyobb, tehát összesen 6 nagyobb mászással. A 180km-ben összesen 1600m szint volt. Az első 30km-en a pulzusom nem akart a kívánt szintre csökkenni, de nem éreztem fárasztónak a dolgot. 36km/h körüli átlaggal haladtam. Az időjárás ideális volt, a szél nem volt zavaró egy nagyobb széllökéstől eltekintve, ami majdnem kitépte a bringát alólam. A frissítésre nagyon figyeltem, 20p-ként egy sótabi, 40p-ként egy szelet vagy gél. Az első és a második mászás lendületesen sikerült, remek volt a hangulat a pálya mellett. Arra rá kellett most is jönnöm, hogy a lejtőzést nem szeretem. Parázok közben, nem merem megengedni, folyamatosan az eséstől rettegek. A harmadik mászás volt a leghosszabb és a legnehezebb mindegyik körben. Mire felküzdöttem magamat a combom kezdett befeszülni. Ekkor egy csattanás mögöttem, és az összes gélem kiesett a ruhám zsebéből a földre. Pápá frissítési terv, pályán nem állunk meg, volt egy teljes szeletem még, az elég másfél órára, a kiesett cuccot pótlom majd a frissítő állomásokon. Az első kör végén éreztem azt, hogy köszi, ennyi elég is volt a bringából, ekkor ültem 2ó40p-e a bringán. Hátra volt még 90km. Holtpont. A második körben úgy frissítettem, mint egy majom. Minden állomáson egy fél banánt ettem meg. Ennyi banánt nem tudom mikor ettem utoljára, mint a második 90km-en. Szerencsére a holtpont elment, a tempót egy picit visszavettem. Ekkor értem utol Horváth Gerit, aki az első depózást sokkal gyorsabban oldotta meg, mint én, hiába úsztunk teljesen egyformát. Sokat dobott a lelkemnek egy magyar szurkolótábor 120km környékén, akik amikor rájöttek, hogy magyar vagyok, majdnem leordítottak a bringáról. Ismeretlenül is köszönöm. A negyedik és ötödik mászás is pipa, már csak egy 2km hosszú, 6.5% emelkedő van hátra. Meg egy kis hullámvasút. A hatodik mászás után fokozatosan ereszkedtünk vissza a központ felé. 15km volt hátra, amikor egy hármas csapat végén haladtam, kellő távolságban, majd egy lejtőn a nagy sebességkülönbség miatt utolértem őket. Próbáltam előzni balról, de jött egy versenybírói motor, nem fértem el. Fékeztem, hogy ne legyek túl közel, de már mutatták is a kék lapot nekem, ami öt perc büntetést jelent a büntető sátorban. Lejtőn lefelé büntettek meg bolyozásért… Korrekt. Magyarul elküldtem melegebb éghajlatra a bírót. Begurultam a depóba, beálltam a bünti sátorba. 180km - 5ó26p59s lett a bringa vége. 5ó30p vártam magamat, a sub10-hez viszont 5ó10p kellett volna előzetes számításom szerint. Ezt a célt elengedtem. A bünti sátorban lenyújtottam az izmaimat, fújtam egyet. Bár ott nagyon idegesített ez a genyóság, hogy szerintem indokolatlan büntit kaptam, de utólag belegondolva jót tett.
„Frissen” kezdtem meg a futást. Az álom az volt, végig tolom 5 perces ezrekkel a maratont, és akkor 10ó20p körül meg is vagyok. 2 darab 21km-es kör várt rám. 2-3 km között jött a nap fénypontja. A DJ bepörgette az idei nyár rongyosra játszott slágerét, a Despacito-t. Az utolsó két hónap edzése erről a roppant tartalmas zenéről szólt nekem. Olyan dallamtapadásom van rá, hogy ez zengett minden futásomon a fejemben. Ez adott egy löketet, majd jött a csoda. Eszter és Andi ordított nekem a pálya széléről, hogy nyomassam, már csak futni kell. Azért volt ez meglepő, mert ugyan együtt ment ki a család, de a versenyközponttól 10km-re laktunk, és egy kocsival nehéz volt a logisztika. Abban maradtunk, nem valószínű, hogy bejönnek, egy gyerkőcnek a játszótér nagyobb hakni, mint izzadt zombikat nézni a futópályán. Mégis bejöttek hozzám hajóval, hátha kiszúrnak a pályán. Megtaláltak. Brutális löketet adott nekem ez a pillanat. KÖSZÖNÖM! Egy osztrák sráccal futottam együtt a tervezett tempóban. 17km környékén éreztem, hogy a hasam nem OK. Fel voltam fújódva, gyötörtek a szelek. Elengedni nem mertem őket, féltem jön a folytatás. Kénytelen voltam kiállni egy ToiToi-ba. Iramfutóm elment, én be a budiba. Alap esetben van egy szabály. ToiToi-ban nem ülünk le. Ez így 9 óra sportolás után nem ment volna. Lebegő ülésben vagy arccal kiesek a futópályára, vagy farral bezuhanok az emésztőbe. Gyors fészekrakás papírból, majd csüccs. A szelek távoztak, más szerencsére nem jött, öltözés, majd potty. A gélem, amit 30km-nél terveztem megenni, leesett a budiba. Azt ugyan ki nem veszem onnan, futás tovább. A frissítő állomások szerencsére nagyon jól fel voltak szerelve. Elején nedves szivacs, ez be a szívem fölé hűteni, majd egy pohár víz a fejemre, egy a pocakba, két gerezd görögdinnye és két narancs, majd tovább. 20km környékén bevettem a tervezett utolsó előtti sótabimat, és ekkor újabb potty, kiesett a kezemből a porba az a sótabi, amit majd 35km környékén kellett volna bevenni. Sótabi nélkül az izomzat begörcsölhet, behúzhat, de nincsen mit tenni, futás tovább. 23km-én újabb családi őrjöngés, hogy már „csak” 1 kör.
Ekkor értem utol Horváth Gerit ma már másodjára, mert a bringás bünti után visszaelőzött. Fáradtak voltunk már mindketten, de menni kellett tovább. 30km-nél jártam, amikor jött az első belesétálás. Szigorúan követtem azt a szabályt, hogy csak a frissítőnél sétálunk. Közöttük futás van. Innentől minden frissítőnél kicsit lassabban mentem át, séta, hűtés, frissítés. 35 km környékén talán a hiányzó sótabi, talán a fáradság miatt beállt a combom. Merev volt, már fájt a futás. Folyamatos önbuzdítás mellett fogytak a kilométerek, 5-4-3-2-1. 1 km volt hátra, DJ előtt elfut, megint bepörgeti a Despacito-t, köszi, most már elég ebből a számból. Célegyenes, szokásos repülő póz, ordítás, 10ó36p02s. MEGVAN! 3ó44p20s lett a maratonom, ami az utolsó lassabb 10km mellett is gyorsabb, mint az önállóan futott maratoni egyéni csúcsom. Érem a nyakban, izoláló fólia a hátamon, csüccs, innen fel nem állok egy darabig.
A számok szerint 569. lettem közel 3000 versenyzőből. Ami eddig a húzószámom volt, a bringa, az volt a leggyengébb itt. Amitől eddig szenvedtem a futás, azon hoztam a legtöbbet. Megérte egész télen a futást gyúrni. Jön a kérdés, hogyan tovább? A beszámoló elején már leírtam, az Ironman egy drog… Amit, máshogyan csinálnék jövőre, hogy rengeteg szintet kell tekernem, erősödnie kell a combomnak a bringához. Nyújtani, nyújtani, nyújtani és törzsizomzatot erősíteni. Úgy érzem itt lehet behozni a hiányzó időt a sub10-hez.
Végül a köszönetek. A családnak, hogy elviselnek és támogatnak a hülyeségemmel, az edzőimnek (Szandi, Zsuzsa és Robi), hogy a kitalálják azt a sok hülyeséget, amit én meg jó hülye módjára megcsinálok. Szóval ennyi. Idén nincsen több triatlon verseny. Szabad sport őszig, kis pihi, addig kitalálom a jövő évet.
