Az első próba…
A Tihanyi félmaraton után nem sok idő jutott a pihenésre. Szombaton a Crosskovácsi rövid-távján, vasárnap pedig a K&H mozdulj! félmaratonon álltam rajthoz. A héten nem sok idő maradt az edzésre sem. Hétfőn Kamaraerdőben voltunk technikai edzésen, amire Buru egy banális félreértés miatt nem jött el így élménybringázás lett belőle. Szerdán reggel csak görgőzni volt időm – amiért kaptam is rendesen: mi a fenéért kell ilyen szép időben a négy fal között surrogni a görgővel. Egyszerűen lusta voltam teljes harci díszbe vágni magam reggel fél nyolckor ezért inkább a kényelmesebb megoldást választottam. Csütörtökön az Iharos-erdőben tartottunk a gyerkőcöknek edzést, oda bringával mentem fel, de edzés értéke ennek se sok volt, szóval nem hajtottam szét magam a hétvégi versenyek előtt…
Péntek este Anyuéknál aludtak a gyerekek így reggel kapkodás nélkül időben el tudtunk indulni. A cuccok nagy részét még pénteken bepakoltam a kocsiba, így szombaton már csak a 2 bringát kellett felakasztani a tartóra és mehettünk is. Ez az első év, hogy csapatsátrat viszünk minden versenyre, így – mivel előre leadtam milyen rendszámú autóval érkezünk – beengedtek minket a kastélyparkba. Volt egy kis fennakadás mire a végleges helyünkre bejutottunk, de ez hamar megoldódott. Ancsa elment átvenni a rajtszámokat én addig leparkoltam. Szabó Miki és Lakner Robi már ott voltak így a csapatsátrat viszonylag gyorsan felállítottuk, közben ment a szokásos poénkodás. Ancsa megérkezett a rajtszámokkal, amik kicsit furcsák voltak. Csabié kék színű volt, Ancsáé, Mikié és az enyém pedig zöld. Itt valami nem stimmel. Persze rögtön megkaptam, hogy ennyit nem tudsz elintézni, beneveztél miket középtávra mi? Kizárt, hogy ennyire hülye lennék. Előkaptam a telefont és az Odinba próbáltam volna belépni, ha lett volna mobilnet. Ancsa visszaindult a nevezési sátorhoz tisztázni a dolgokat.
Nagy nehezen sikerült azt a pár adatcsomagocskát levadászni a mobilhálózattól amiből kiderült, hogy rövid-távra vagyunk benevezve. Visszaért Ancsa is most már a jó, zöld színű rövid-távos rajtszámokkal. Kiderült, hogy a nevezés jól lett leadva, a listán jól szerepeltünk, csak éppen rossz színű rajtszámot adtak neki. Szépen kipakoltunk mindent, kezdtük bekupizni a csapatsátor környékét. Megérkeztek Csabiék és Attiláék is. A héten eléggé jelentős mennyiségű csapadék hullott alá az égből így nagy reményeink nem voltak a pályát illetően. Sár lesz…
Mivel volt időm így szép komótosan feltettem a Ritchey Z-max-okat amik azért valljuk be jobban üzemelnek sárban mint a Racing Raplh-ok. Ezek a gumik idáig háromszor vagy négyszer voltak fent a bringámon, és ebből két alkalommal egy-egy kerekem bánta ezt, (rajtam kívülálló okok miatt) szóval nem túl jó ómen nekem ez a gumi… A rajt előtt 1 órával mindenki készen volt elmentünk közösen tekerni egy kicsit mielőtt beállunk a rajthoz.
Az eddigi versenyekhez képest a Crosskovácsin igencsak profi módon volt megoldva a rajtoltatás, minden táv kapott magának külön zónát ami el volt zárva a többitől. Ezeket egy picivel 10 óra után nyitották meg, de mi persze, hogy már ott tobzódtunk a sor legelején. Ennek meg is lett az eredménye, mert a rajthoz a második sorban sikerült felsorakozni. Mivel még majd fél óránk volt a rajtig így volt időnk kitárgyalni, kivel mi történt az előző verseny óta. Valamiért az volt bennem, hogy 11 kor engedik el a rövid távot így szinte az utolsó pillanatban rágcsáltam el a szokásos energiaszeletet. A rajtot most nagyon jól sikerült elkapnom, azért van némi előnye annak, hogy az ember a második sorból indul… A kastélyparkból viszonylag széles úton tódultunk ki a parkolóba, itt már ment a nyélen tekerés max. terhelésen. A terepre felvezető jobbos kanyart sikerült jó pozícióba belső íven bevenni, indult a kissé lankás emelkedő. Itt jött be mellém Csabi akivel egy ideig együtt tudtam menni, de hamar be kellett látnom, nem tudom tartani vele a lépést, hamarosan olyan szinten kezdtek a lábaim savasodni, hogy kicsit vissza kellett vennem a tempóból, így az emelkedős részre Csabinak már jó 10 méter előnye volt velem szemben. A felvezető kis-körnek ez a része szinte az egész pálya egyik legtechnikásabb része. Szigorúan két nyomsávos, köves, az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetőek saras és csúszós. Itt örültem neki, hogy feltettem a sárgumikat mert szépen tudtam haladni felfelé, nem volt sehol megcsúszás a sár miatt. Mivel viszonylag a mezőny elején voltam, így nem nagyon akadályozott senki a kistányér 1-es fokozatban lévő őrült száguldásban, de azért már itt sikerült pár középtávos kollégát hátba csapnunk, de ez így megy minden évben. A kis-kör a szokásos 170-es környéki pulzuszónában telt el, majd nemsokára felértünk a tetejére és jött a várva-várt első lejtőzés. A felső részén azonos volt a tavalyi pályával, viszont a közvetlenül a Kastély-park melletti single-track kimaradt és helyette a füves dombon csapattunk lefelé.
Bántam is meg nem is, hogy az egyik kedvenc részem kimaradt a versenyből, de tény, hogy sárban ez a legneccesebb része az egész pályának. A lejtő alján jött a szokásos balos kanyar be a rajt-cél területre, ahol most egy szélesebb hídon vezettek át minket, végre itt sem volt tülekedés. Visszafordító a rajt-cél kapu után, jobbos kanyar és vissza ki terepre, indul a mászós móka újra. Na itt már közel sem volt annyira tiszta a terep előttem, kicsit feltorlódtunk, de tudtunk haladni. Egy ideig mentem az előttem lévő kereke után, de egy idő után úgy gondoltam, hogy nekem ez a tempó nem lesz jó. A bal oldali ideális ívről átmentem jobb oldalra ahol – sárgumi ide vagy oda – rögtön kipörgött a hátsó kerék, le kellett lépnem. Pár méter tolás, majd ugrás fel a bringára. Hát ezzel tényleg jó sokat nyertem.... Innen már kevésbé próbálkoztam az ugrálással, de hamarosan az első kerék csúszott meg, megint le kellett szállnom, megint pár méter tolás következett.
Jött az emelkedős jobbos kanyar, majd rátértünk a hullámzós részre. Szerencsére a pályát már jól ismertem így tudtam melyik részekre kell figyelni. Van egy szép nagytányéros lejtő után egy éles balos kanyar ami előtt viszont szigorúan vissza kell dobni kistányérra különben nem mész fel...
Innen egy viszonylag eseménytelenebb szakasz következett egészen majd jött a Telki felé vezető hosszú széles murvás út. Itt utol értem egy fiatal versenyzőkből (U17, U19?) álló triót akik eléggé keményen meccseltek egymással és egész kemény tempót mentek. Ráálltam az Ő tempójukra és huzattam magam felfelé a széles dózerúton. Az a helyzet, hogy volt párszor, hogy elbambultam és azt vettem észre, hogy kezdenek távolodni, na ez így nem lesz jó. Hamar visszazökkentem és nyomtam felfelé ahogy bírtam. A lejtős szakasz elejére kicsi előnnyel értek fel, de ezt a részt szeretem, jött a száguldás lefelé. Az első kanyarnál hármuk közül egy Cube-Csömörös leányzót megelőztem és az emelkedős részre is előtte értem fel. Jött az átkötő szakasz a Kopasz mászáshoz, itt frissítettem, kelleni fog az energia felfelé. Pár éve még ki volt rakva a tábla, hogy kezdődik a Nagy-kopasz mászás, mellé írva a távolság és a szint. Most ezt vagy nem láttam vagy nem volt kint. Végül is lényegtelen, mert a Nagy-kopasz viszont ott volt, kezdődött a rövid-táv leghosszabb felfelé kúszása.
Ami meglepő volt számomra az az, hogy feltűnt előttem Csabi igaz, hogy jó 100-150 méterrel előttem, de ott volt. Ezen kicsit csodálkoztam. Leginkább azon, hogy csak ennyivel van előttem. Bár ezen az emelkedőn 150 méter azért nem 10 másodperc hátrányt jelent....
Tarnai-pihenő egy pillantás a csodálatos tájra, majd tekerés tovább felfelé. Jött a Tarnai-pihenő és a Nagy-kopasz elágazás közötti rész ami az egyik kedvenc szakaszom a versenyen, igaz ez mindig nagy kihívást jelent, főképp az elágazás előtti technikás köves-vízmosásos rész. Itt sok ember szokott elakadni a nem jó nyomvonal választás vagy az erő elfogyása miatt. Volt idő amikor ez engem is megfogott, de az utóbbi 3 évben ezt a részt mindig kitekertem.
Balos kanyar, majd nyomás a kilátó felé. Ez egy hosszú egyenes, de sunyi szakasz, mert nem látszik rajta, de folyamatosan 6 százalék fölött van a meredeksége. Említettem Csabit ez volt az a szakasz ahol őt utoljára láttam még a cél előtt. Fellihegtem magam a kilátóhoz majd jött a jól megérdemelt száguldás lefelé. Itt eresztettem neki ahogy bírtam, de azért csak ésszel, mert pár helyen azért volt csúszós köves gyökeres rész. Innen szintén egy kicsit eseménytelenebb rész következett, de nekem időnként olyan érzésem volt, hogy más pályán mentünk mint eddig, valahogy nem volt teljesen ismerős a táj.
Az óvatosabb lejtőzésnek köszönhetően felért rám a Cube-os kishölgy és még egy sporttárs és a sík, kissé hullámzó szakaszon együtt mentünk végig. Itt sikerült egy olyan hibát elkövetnem amit szerintem csak a full amatőrök csinálnak meg, (ezek szerint én is az vagyok) kissé hátrafordultam, hogy buzdítsam a kis hölgyet. Mire visszanéztem már letértem az útról a bal oldalon egyenesen bele a fél méteres aljnövényzetbe. Satufék, de így is le kellett lépnek a bringáról amit végül sikerült eldobnom. Ügyes vagy fiam, tisztára mint egy első bálozó, pedig hányszor elmondtam már: csak előre nézünk nem hátra... Szerencsére nem lett semmi gond, csak ez kicsit kizökkentett a ritmusomból.
Innen viszont nem kellett figyelnem senkire mert ismét teljesen egyedül találtam magam a pályán. Kicsit még bosszankodtam magamban, de az utolsó lefelére már tökéletes koncentrációval fordultam rá. Mivel ez a szakasz teljesen üres volt előttem így nem meglepő, hogy a szegmensen PR-t gurultam lefelé. Még egy nagy gurulás a füves lejtőn, csúszós fékezés a végén és bent voltam a Kastély-parkban. Egy utolsó harci üvöltéssel vetettem be magam a rajt-cél területre, majd átrobogtam a célkapu alatt. Vége volt...
1:39:24-el abszolút 43. helyen Master 2 kategóriában a 14. helyen értem be.
Közel 2 percet javítottam a tavalyi időmhöz képest, de kategóriámban viszont a tavalyi 7. helyhez képest eléggé sokat csúsztam vissza. Kicsit megerősödött az M2 kategória tavalyhoz képest....
Na most kelj fel szépen sétálj egy kicsit igyál egyet, mert nem ért ám még véget! 🙂
Hát akkor csapjunk bele ismét! Eléggé kezdett lógni az eső lába, így persze a verseny élményeinek átbeszélése után nekiálltunk lebontani a csapatsátrat, és begyömöszöltük azt az autóba. Nagykovácsit már szakadó esőben hagytuk el, irány az Ötvenhatosok tere átvenni a holnapi K&H félmaratonra a rajtcsomagot. Persze ott is szakadt az eső, és a versenyközpontig jó 200 métert kellett gyalogolnunk az esernyő alatt. 4 óra után pár perccel értünk oda, és a sátorba belépve azzal fogadtak minket, hogy mára már bezártak... Tök jó! A „néni” aranyos volt és a kettőnk rajcsomagját még kiadta, de az utánunk jövőknek már nem volt ilyen szerencséje. Hazaértünk, össze szedtük Anyuéktól a gyerkőcöket, majd viszonylag elég korán lefeküdtünk. Vasárnap reggel 8-kor újra úton voltunk Pest felé. Az autót az Etele téren raktuk le, majd metróztunk, földalattiztunk a Hősök teréig. Érdekes módon most nem volt olyan tömeg a földalattin, mint tavaly ősszel a Wizz Air félmaratonon. Ott mozdulni se tudtunk, ehhez képest most üresnek volt mondható. Borús, komor idő fogadott minket, eléggé lógott az eső lába...
Átöltöztünk, leadtuk a csomagjainkat, bemelegítettünk, majd felsorakoztunk a rajtboxba. Pontban 10 órakor elindultunk a kis 3 körös versenyünkre. A rajt-cél terülten a néhol kissé hiányos macskakövek miatt nagyon kellett vigyázni, főképp a rajtnál, hogy ne mellélépéssel, és sérüléssel kezdjük a versenyt. Két fordító után kitereltek minket a Dózsa György útra, majd újabb fordító immár a Hősök tere felé vettük az irányt. Kós-Károly sétány majd az én megközelítésemben össze-vissza futkároztunk a városligetben. Amit felismertem az egyedül a Közlekedési múzeum volt. Lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, de ez a fajta oda-vissza futunk egymás mellett pálya nem igazán tetszik. Az első 7 km-es körnél bruttó 42 percet írt ki az óra, pontban 2 percnél léptem át a rajtot, így 40 percnél tartottam, ez pont elég a 2 órán belüli teljesítéshez. A tegnapi Crosskovácsi után én ezt lőttem be célidőnek, rekorddöntés még csak meg sem fordult a fejemben. A következő két kör igazából megingások nélkül stabilan 5:40 környéki kilométerekkel ment le, nem mondanám, hogy élveztem minden másodpercét, de nem is szenvedtem. Egy nagyon-nagy előnye viszont volt ennek a pályának, az a rengeteg szurkoló amik sokszor nagy lökést adtak a futáshoz. Az utolsó kilométert a már jól bevált szokás szerint megnyomtam, a célegyenesbe 5 perc alatti tempóban futottam be, a hivatalos időm 1:59:11 lett.
Úgy gondolom, hogy a tegnapi Crosskovácsi után ez egész jó eredmény lett. Azt viszont nem mondanám, hogy frissen és fiatalosan értem be. Átvettem a befutóérmet, majd a befutócsomagot is, majd lenyújtottam. A már szokásosnak mondható Horalkyt rögtön elpusztítottam, majd a fél literes vizet is szinte egy nyelettel eltüntettem. Kissé – na jó nem kissé, hanem nagyon- fáradtan poroszkáltam a versenyközpont Félmaraton-mánia feliratú sátra felé, mert bizony, bizony, ezzel együtt teljesítettem a félmaraton mániát is. Kissé enerváltan vettem át az érmet, majd kerestem egy szimpatikus helyet a kockaköveken és leültem pihenni. Annyira jó helyet sikerült találnom, hogy egészen Ancsa befutásáig egy millimétert nem voltam hajlandó mozdulni, igazából ez most nagyon jól esett. Hamarosan beérkezett, átvettük az Ő félmaraton-mániás érmét is, átöltöztünk és elindultunk haza. Síkon semmi gond nem volt, de a lábaink valami egész érdekesen reagáltak a földalattihoz való lépcsőzéshez. Kívülről egészen viccesen nézhettünk ki. Ez tuti mivel előttünk is mentek le futók a lépcsőn akik szintén hasonló gondokkal küzdöttek, és ők bizony viccesen néztek ki. Szerencsére hétfőn reggelre ebből már nem éreztünk semmit.
És akkor jöjjön a szokásos elemzésszerűség.
Két hét múlva Pusztatlon lesz Hortobágyon ami 40 km monti és 21 kilométer futásból áll, a két verseny között csak pár óra lesz. Ez a hétvége most egy erőfelmérés volt, bár itt ugye egy teljes nap volt a két verseny között, volt idő regenerálódni még ha nem is sok. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy múlt hétvégén volt a Tihanyi félmaraton akkor egész jók a kilátások a Pusztatlon teljesítésére, de azért ezt óvatosan kell kezelni, a puszta még okozhat meglepetéseket....
