A számok tükrében:
Úszás: 1ó10p40s
D1: 4p33s
Kerékpár: 5ó18p42s
D2: 3p44s
Futás: 4ó48p20s
Összidő: 11ó26p02s
Helyezés: 82/190
És milyen volt ezt megélni? A verseny előtt a szokásos módon nagyon rosszul aludtam. A szállás melletti étteremben zongora est volt, majd 11-től egy helyi DJ pörgette le Halott Pénz összes slágerét. Ez ellen az úszás során használt füldugómmal próbáltam védekezni, de rá kellett jönnöm, ami a víz ellen jó, az Halott Pénz slágerei ellen nem sokat véd. Ütemesen éjfélre el is aludtam, az óra 4-kor csörgött, így úgy éreztem fáradtabban keltem fel, mint amikor lefeküdtem. De ez megszokott verseny előtt. Gyors reggeli, majd irány a versenyközpont. Utolsó igazítások a bringán a depóban és 7:00-ra már a derékig érő vízben álltunk a rajtra várva. Itt már megértettem, hogy miért volt a versenyzői eligazításon minden második gondolat az úszással kapcsolatosan az, hogy nem szabad sétálni a vízben, csak úszni lehet. Mélynek nem volt mondható a víz.
Meglehetősen békésre sikeredett az úszás, mivel széles volt a rajt, verekedés alig volt, szépen eloszlott a tömeg. Az 1.9km-es pályán 2 kört kellett teljesíteni. Különösen vicces volt, hogy 700m-re a parttól a belső fordítónál, ami a versenypálya legmélyebb pontja kellett volna, hogy legyen, többen sétáltak a mellig érő vízben. Kellemes tempóban, 34 perces első körrel, kicsit spórolva az erővel 1 ó 10p-es, számomra nagyon szimpatikus idővel jöttem ki a vízből (köszi Sándor Kővári). Az első depó szándékosan lassú lett. Elfogyasztottam egy túróstáskát, levittem a pulzusomat, és rápihentem a 180 km bringára. Már amennyire 4 és fél percben lehet pihenni. Következett a kedvenc számom, a bringa. A terveknek megfelelően 150-es pulzus környékén tekertem, rágömbölyödve a könyöklőre. Az új bringa beállítása nagyon jóra sikerült, semmi fájdalom nem volt a derekamban a tekerés alatt. Az aero sisak szépen fütyült a fejemen a 35-36 km/h utazó sebesség mellett. 6 db 30km-es kört kellett teljesíteni, ahol szépen jöttek az egyenletes 52 perces körök a 4-5. körig. A bringa közben az első 3 körben, amikor még a féltávosok is kint voltak a pályán, elég nagy volt a forgalom.
Bár rengetegszer felhívták az eligazításon a figyelmet arra, hogy nem szabad bolyozni, brutális sebességgel mentek el mellettem a féltávos, IC-re hasonlító vonatok. A terveknek megfelelően a 2. és a 4. körben felvettem egyéni frissítésemet az önkéntes segítő csapatomtól (millió köszönet érte Indira Geosits!), és már jött is az utolsó kör a bringán, ami már nehézkesre sikerült egy picit. Meleg lett, a szél is picit feltámadt, itt már nem pörögtek a lábak, fájdogált a talpam, éreztem a térdemet, inkább már csak pörgettem a pedálokat, készültem a futásra lélekben. Becsapós dolog ez a teljesen sík pálya. Folyamatosan pörget az ember, nincsen lejtő, ahol egy picit megpihenhet, olyan mintha görgőn ülne az ember és edzene. Kedvenc szám ide vagy oda, 150 km után már elég volt belőle. Az első kör „jaj de szép a táj”, „mennyi szőlő”, „de jó itt” életérzést az utolsó körben felváltotta a „mindig szemből fúj a szél”, „utálom a gélt”, „erre a kanyarra nem is emlékszem, hosszabb lett a pálya”, „bmeg de unom” gondolatsor. Ebben a körben elköszöntem a pályától, búcsút vettem attól a két darab repedéstől, ami az aszfalton volt a 30km-es pályán. Valahogy az osztrákok megtanulták, hogyan kell utat építeni. Pedig sokszor mezőgazdasági, traktorok által használt úton tekertünk. Ki érti ezt? Élmény volt ilyen úton tekerni.
5 ó 18p a vége, ami egy hajszállal a terven kívül volt, de sebaj, vége, boldogság, be a depóba, kényelmes öltözés, nyújtás és futás. Ettől tartottam a legjobban. Nem alaptalanul. Alig futottam idén hosszúakat. Nem a teljes táv volt a fő versenyem ebben az évben, az utolsó 30 K futásom februárban volt a barcelonai márciusi maratont leszámítva. Hiányoztak a lábaimból ezek a hosszú edzések. 4 darab 10.5 km-es kör várt rám. A terv egy 4 óra körüli maraton lett volna, legrosszabb esetben 4ó 20p. Az első kör nagyon jól ment, szándékosan fékeztem, de így 5:30-as ezrekkel haladtam. Ebben a körben még volt minden a frissítőállomásokon. Dinnye, alma, hideg italok. Még a második kör is rendben volt, a kör végén 5:55-ös átlagon álltam, ami egy 4ó 10p-es maratont vetített előre. Na de itt jött a nagy paff. Szokták mondani, hogy egy ilyen hosszú versenyen a „kalapácsos ember” egyszer beköszönt mindenkinek, és jelzi, hogy elég volt. Én úgy éreztem a 3. és a 4. körben, hogy a kalapácsos ember nem csak beköszöntött nálam, hanem mellettem fut és folyamatosan püfföl. Hátra volt még 21 km és egyre többet sétáltam. Már csak 6:30 körül tudtam „futni”, fejben elengedtem a 11 óra alatti teljesítést. Rengetegen buzdítottak, ismerősök, idegenek, ami sokat segített. Név szerint nem is tudnám felsorolni őket, annyian voltak az ismerősök. Millió köszönet érte! Ezekben a körökben a frissítő állomásokról már elfogyott a dinnye, meleg lett a kóla, de már mindegy is volt, mert nem esett jól semmi. A kertvárosi részen pár ház udvaráról grill illatok jöttek ki. Komolyan megfordult a fejemben, hogy bemegyek egyet pihizni az egyik helyre. Feltettem a kérdést magamnak, hogy minek neveztem be már most a jövő évi klagenfurti Ironman versenyre, el kéne adni a nevezést, soha többet nem csinálok ilyet. Ezek a gondolatok persze mára már elszálltak, jöhet az a következő verseny jövő nyáron. Az utolsó pár száz méterre összeszedtem magamat, megigazítottam a mezemet és befutottam a célba. 11ó 26p 02s a vége.
Köszönöm az egész éves felkészítést Kömöz Róbert. Gergely Bognár egy korsó hideg sörrel várt a célvonalon. Meghúztam, és szerintem bemutattam a világ leggyorsabb becsápolását. Egy szelet pizza, robot mozgás és irány a kötelező masszázs. Ezt már többször leírtam és elmondtam, de most is el kell mondanom. A klub tagjait az Oriolus-Med masszőrjei dolgozták meg. Nem mondom, hogy nem fájt és csendben kibírtam, de életmentő volt. Ennek köszönhetően kisimult a járásom, másnap csak minimális izomláz fogadott. Köszönet érte!
