Balatonman Kenese középtáv OB 2018

Nem főversenyem volt, de az első idén, kvázi szintfelmérő, és
az első versenyem, mióta Kömöz Róbert edző és sportoló edzésterve alapján készülök.
Az utóbbi hetekben nem igazán jártam úszni, így ettől nem vártam sokat.
Bringán nemrég kezdtem újra szoktatni magam az időfutam pozícióhoz, ami meglátszott a teljesítményemen sajnos, de azért optimista voltam.
A futásban viszont elég jónak éreztem magam, de rég volt, mióta utoljára bringa után kellett futnom, így tudtam, hogy ott is ésszel kell menni.
Ezek után nem volt nagy elvárásom, csak teljesítésre mentem, és amúgy se akartam volna kikészíteni magam Keszthely előtt két héttel.
Viszont vétettem pár hibát: nem aludtam ki magam rendesen, elrontottam a reggelimet (elfeljetettem vinni, ezáltal igen szegényesre sikerült), és a verseny reggelén buktam is egyet a bringával, ami inkább morálisan, mint fizikailag hátráltatott.
Szerencsére ami a felszerelést és verseny előtti teendőket illeti, többnyire alapos vagyok (vannak listáim), így nagyon nem izgultam amiatt, hogy elfelejtek valamit (a reggelin kívül...). Csak lélekben nem éreztem magam felkészültnek - ugyanúgy, mint két éve Dunaújvárosban, amikor már a vízben lebegve realizáltam, hogy ott és akkor egy féltávot kell megtenni.
Nem baj, valahogy csak túl lehet élni, voltak már ilyen hosszú edzéseim idén, majd utána kipihenem.
Bedepózás, és nem sokkal utána be a vízbe derékig a rajthoz. Pár perc várakozás, ismerősökkel pacsizás és némi átmozgatás után szólt a kürt - és indult a verekedés. Talán a legnagyobb, amiben eddig részem volt: rámúsztak, csapkodtak mindenhonnan, nem fértem el, és alig láttam helyet bárhova is néztem. Persze az sem volt opció, hogy lemaradjak, hiszen jöttek mögöttem. Kettes levegővel, folyamatosan tájékozódva próbáltam pozíciót keresni, míg végül sikerült egy 'tisztást' találni valaki lábvizén, ahol rá tudtam állni az utazótempómra. Innentől nagyjából nyugi volt végig a fordítókat leszámítva. Első kör után ki a vízből, kis futás, újra vissza, és mégegy kör. Itt már éreztem, hogy kicsit talán lazázni kell, mert nem vagyok teljesen topon, és ez meg is látszott az időmön végül: a 14 perces első kör után 16 perces második lett. Viszont a tavalyi keszthelyi 35 perces úszáshoz és az edzettségi szintemhez képest teljesen elfogadható ez.
Depó 1 - na, megint nem igazán gyakoroltam a neoprén levételét, így azzal szenvedtem egy kicsit, de miután az megvolt, minden más terv szerint megvolt. Kivéve, hogy elfelejtettem a cipőmet kinyitni, így miután felpattantam a bringára, még legalább két percig szerencsétlenkedtem velük - közben jópáran el is mentek mellettem. Nem számított ugyan a helyezés, de nem esett jól.
Az első szakasz felfele vitt, így hiába próbáltam kontrolláltan menni, a pulzusom az úszás és depózás után csak nagyon lassan ment le 180-ról az eltervezett 160 köré, és már akkor éreztem, hogy ez sok. Az első checkpoint és frissítőállomás után (ami amúgy 5km-re volt a depótól - ki frissít ilyenkor?) sikerült itt is kényelmesen elhelyezkedni, és ráálltam az előre megbeszélt watt / pulzus értékekre - ez rendben is ment jó 30-40km-en át. Aztán kezdtem érezni, hogy itt valami nagyon nem stimmel. A combjaim égtek, ki voltam száradva (mert amilyen hamar volt az első frissítőállomás, annál nagyobb volt a többi közt a szünet), és fáradtam. Próbáltam azért arra figyelni, hogy a lejtmenetekben pihenjek inkább, és fölfele haladjak, de egyre nehezebben ment. Közben persze ettem az energiaszeleteket meg gélt, de késő volt - eléheztem. Ezután a bringa maradék része a túlélésre ment - lehajtott fejjel, kiszűrve mindent, koncentrálva vonszoltam magam a depóig. Szerencsére az utolsó pár km lefele volt, így ott kicsit ki tudtam pörgetni a savat a combjaimból, és pihentem is, de tudtam, hogy nem lesz ezek után túl jó érzés egy félmaratont futni, hiába lett az már majdhogynem rutinszerű.
Depóba be, bringáról le, bringás cipő ledob, futó fel, géleket elrak, és irány a futópálya.
Nagyon gyorsan kezdtem, és hiába hittem azt, hogy lassítok, nem ment. Aztán elkezdett felfele kúszni a pulzusom, és kénytelen voltam - ráálltam itt is a kényelmes (legalábbis a körülményekhez képest) tempóra. A lábaim, mint a beton, teljesen magam alatt voltam, minden egyes lépésre koncentrálnom kellett. Itt is frissítőtől frissítőig mentem, ezek voltak a mentális kapaszkodók, amik vittek előre. Nyomtam a géleket, kólát, vizet, locsoltam magam, és pár km után kezdtem jobban érezni magam, de még nagyon sok volt hátra. Próbáltam elterelni a gondolataim, kerestem az ismerősöket a futópályán, és bíztatni őket, hátha az engem is kicsit felbátorít.
Vagy ez, vagy a frissítések végül nagyjából rendbe tettek, és egy kisebb mélypontot leszámítva a második körben már rendben ment a futás, habár valamit lassultam, de legalább végigmegyek. Időt nem néztem, tempót se nagyon, csak a pulzusra figyeltem, de nem kellett nagyon visszafogni magam. Az utolsó 2 km-t nagyjából sikerült még megnyomni, és beértem. Ritkán esett ennyire jól a finish...
Nem vagyok elégedett, de nem az időmmel, hanem a verseny közbeni állapotommal és a fejbeni felkészületlenségből adódó hibákkal - ennél sokkal kontrolláltabban kéne versenyezzek. Remélem, két hét múlva jobban sikerül.