Mátra maraton…
Milyen emlékeim vannak a versenyről az elmúlt időkből?
- Köves
- Meredek mászások
- Az egyetlen verseny, ahol tolni szoktam időnként
- Általában saras, és hűvös van
Na ebből most csak az utolsó pont nem jött be, meleg volt. Nem olyan meleg, mint a Bükkön, de ismét jól esett Szilvi gondoskodása. Ezúttal is köszönöm, a jégakkut és az esernyőt, ezeknek köszönhetően egész komfortosan éreztem magam a rajtra várakozva, a majd 40 fokos tűző napon.
Változás volt a versenyen, hogy a távokat külön rajtboxokból indították, ezt örömmel nyugtáztam, végre olyan fejlődés, ami tényleg a versenyzőket szolgálja.
Üröm az örömben, hogy 30 perccel a rajt előtt már csak a 10-15. sorba tudtam beállni Mikivel, kicsit eltaktikáztuk magunkat, Csabiék jó 6-7 sorral előttünk voltak. A rajtot egész jól sikerült elkapnom, de éreztem, hogy eléggé hátul vagyok. Az Adrenalin park kijáratáig ment a szokásos tülekedés, jó pár ideges fékezgetéssel, szóval ment minden szokás szerint.
Az aszfaltos mászásnál Miki mögött voltam, az út jobb szélén, de nekem ez a tempó most nem volt ideális, folyamatosan azt néztem mikor tudok „kiugrani”. A második kanyar után kicsit kiszélesedett az út melletti padka, itt volt az alkalom, kiállva megnyomtam és rögtön sikerült az élmezőny végére felzárkóznom. A Mátraházára vezető utat balra hagyjuk el, így folyamatosan sodródtam át, a bal oldalra, hogy ideális íven tudjak bekanyarodni. A kanyar után lejtő jött, itt hirtelen nagyon megindult az egész mezőny. Az eleje nagyon elment esély sem volt arra, hogy még a mászás előtt felérjek rájuk. Jött az emelkedő ami majd 7 kilométeren keresztül tartott. Itt már saját tempóban a szokásos lyukban tekertem, megfogyatkoztak körülöttem az emberek.
Elhagyva Galyatetőt jött a szokásos DH szakasz, ami most tényleg olyan volt amilyennek a szervezők jelezték, köves. Nem kicsit, hanem nagyon… Érdekes, hogy ott a versenyen erre és az összes többi terepes lejtős részre azt hitem, hogy lassabb vagyok, mint eddig. Év végére az ember egész jól össze kapja magát technikai tudását illetően. Szinte végig PR-t tudtam menni a lejtős részeken.
A szívatós kis patak átkelés előtti DH szakasz azért érdekes volt...
Utólag nem is értem, hogy tudtam ott lejönni úgy, hogy nem feküdtem meg. Közvetlenül a kis patakra való ráfordulás előtt van a legnehezebb szakasz egy balos kanyar, ahol szép nagy méretű sziklák között kell ellavírozni. Itt az ideális íven bal oldalon egy kolléga bringája állta el az utat, őt magát pedig az út mellett ápolgatták, csak egy szófoszlányt kaptam el, „azért otthon ezt röntgeneztesd meg”.
Fasza....
Húzódok át a jobb oldalra. Baromi meredek, tiszta kő az egész. Baszki, ha itt most nem fekszel meg akkor sehol. Hallom, hogy mögöttem szintén jönnek, itt ha eltaknyolok, jó páran ránk fognak esni. Lejöttem, bele a patakba, azon is átjutottam, a mögöttem lévő Merida Maraton Team-es végig drukkolt nekem. 😊
Jön a gyökeres single track. Itt is gyűröm felfelé, előttem sorban tolja mindenki. Két ember félreáll, a harmadik mellett már nem férek el, „beállok én is a torna sorba” és megkezdem a menetelést felfelé.
Itt már szó sincs arról, hogy egyedül vagyok, szép kis csoport jött össze a tolós szakaszon. A tetején pattanás vissza a bringára irány tovább. Megint egy kis egynyomsávos, majd balra kikanyarodva indul a murvás felfelé. Ennek a teteje a pálya egyik legbrutálisabb emelkedőjében fejeződik be.
A felénél túl jutottam, de elfogyott az erő, ide a 28/36-os áttétel kevés. Következett a második tolás a versenyen. Minden emelkedőnek egyszer vége lesz, bár nem volt túl kellemes felfelé tolni. A domb tetején persze két fotós is volt, most azt kívántam, nehogy lefényképezzenek, ahogy szégyenszemre tolom felfelé. 😊
A kis fahidas patakátkelésnél jött a szokásos leszállás, áttolás, úgy gondoltam, nem most próbálom ki azt az ívet amit Kefe a verseny előtti bemelegítésnél megosztott velünk. Jön ismét a gyökeres, köves, szivatós felfelé. Érdekes módon itt mindig kicsit nedvesebb a talaj, mint a pálya többi részén, nem volt ez most sem. Mire felértem a tetejére megint teljesen egyedül voltam, látótávolságon belül, se előttem, se mögöttem nem volt senki.
Idén nekem ez a legnagyobb mumusom a versenyeken, mert ilyenkor hajlamos vagyok kicsit visszavenni, mi a fenének hajtsak címszó alatt. Most próbáltam magamat erőltetni, de utólag visszanézve a szegmenseket ez csak félig-meddig sikerült.
Következett a 24-es út melletti single-track rész. Ezt szeretni szoktam, de most helyenként annyira keskeny volt a nyom és olyan magas mellette az aljnövényzet, hogy néha nem is láttam merre kell menni. Jött az aszfaltos Görgői út, majd irány be balra terepre, jöhet az utolsó DH rész. Sajnos minden jónak egyszer vége van, jött megint a 24-es úton való átevickélés, majd a cél előtti utolsó 2 kilométer, persze, hogy hegymenetben. A kiírás szerint a rövid-táv 32 kilométer, nekem az óra 32.5-et mutatott amikor ki volt rakva „a még 1 kilométer a cél” tábla. Irány be az Adrenalin parkba, még előttem van a célterületre való felmászás.
Az eddigi versenyeken ezt a dombot merőlegesen támadtuk meg, földes, füves dombon, amit elég nagy aránnyal szinte majdnem mindig kitekertem a versenyek alatt, de azért eléggé szenvedős volt. Most változott a helyzet, sréhen másztunk fel egy nem túl meredek, de apró köves úton.
A verseny előtt ezt az emelkedőt próbálgattuk, hogyan lehet felmenni rajta. A feléig nem is volt nagy gond, bár táncolt a bringa a köveken, de egyszer csak a hátsó kerék kipörgött, a bringa megállt, én pedig ahogy a nagy könyvben meg van írva álló helyzetben, becsatolt pedálokkal oldalra dőltem. Természetesen mindezt úgy, hogy elég nagy néző közönségem volt.
Na szóval így nem lehet feljönni. 😊
Ebből okulva a versenyen más nyomvonalat választottam, de ismét kipörgött a hátsó gumi, ez az apró mintázat nem erre való, így hát maradt a tolás a tetejéig. Innen még kis sprint, aztán át a célkapu alatt, és vége...
Jöjjenek a számok:
A hivatalos időm 1:56:10 lett ami majd 2 perccel jobb mint a tavalyi időm, de ez most csak a kategória 24, az összetett 103. helyére volt elegendő.
Hosszú volt ez a szezon, elfáradtam….
A verseny utáni hetet aktív pihenéssel töltöttem, nem ültem bringára egy teljes hétig.
De most nem is hiányzott….
Most egy kis lityi-lötyi, aztán október 1-tól indul a menet. 😊
A Mátra Maratonnal lezárult a 2017-es Top Maraton sorozat is, ahol az előzetes számítások szerint a Rövid távon Master2 kategóriában a 16. helyen végeztem.
Év elején a Top 20 volt a cél, ezt sikeresen teljesítettem.
Az idei versenyeken a Bükk Maraton kivételével mindenhol javítottam a tavalyi időmhöz képest. Hol csak 1-2 percet, de akadt olyan verseny is ahol több mint 10 percet.
Sokat tanultam a tavalyi hibákból, igyekeztem azokat kijavítani és nem elkövetni újra. Helyette idén jöttek más hibák, de ez így normális. A lényeg az, hogy folyamatosan elemezni kell az eredményeket, és ezekből leszűrni, melyik területeken lehet (kell még) fejlődni. A jövő évi keret tervek már megvannak.....
