Nem vagyok még gyakorlott beszámoló író, így már egy ideje gondolkodok azon, hogy hol is kezdjem… A szezont Balatonfüreden, a Balaton Maratonon indítottam, és ezt követték volna a további maratonok (Villapark, Bakonyerdő, Szilvásvárad), ám ezek az éppen aktuális államvizsga miatt elmaradtak. Tehát már nagyon ki voltam éhezve egy jófajta pályára, maratonra. Tulajdonképpen az idei Crosskovácsit már az előző CRK óta nagyon vártam, mivel kiváló pálya, szervezés és maximális élvezet jellemzi a versenyt!
A verseny napja előtt folyamatosan néztem az időjárás jelentéseket, a pályáról szállingózó információkat és nem tartottam jó ómennek ezt a rengeteg és kiadós esőzést, ami a környéket „sújtotta”. Végül a pálya csak megázott. Viszont ettől még ugyanúgy végigmegyek rajta, csak jobban kell figyelni, többször húzom majd meg a fékkart – mondtam magamnak. Az eső & sár kombó mellett megint elkezdett fájni az Achilles-ínam, ami egy korábbi sportsérülés eredménye, mondom ennél már csak jobb lehet minden.. hát rosszabb nem is lett semmi!
Szombaton már korán kimentünk Nagykovácsiba Szabó Miki kollégával. Kipakoltunk, közben a többi csapattag is megérkezett, feldobtuk a csapatsátrat, összeszedtem magamat és a bicómat (zselék a mezbe, szerszámok a nyereg alá, iso a tankba), aztán egy rövid bemelegítő kör után jött a kiadós, közel 1 órás várakozás a starthelyen. Na az nagyon izgi volt.. de végül is gyorsan eltelt. Rajtolt a hosszútáv, majd a középtáv, és végre mi is, mint a rövidtávosok.
Tudtuk jól, hogy sár lesz, és ez már az első métereken meg is mutatkozott, jött az első lakkréteg, nálam volt néhány csúszka, de aztán megszoktam és biztosan vettem a saras közeget. A start utáni helyezkedésben nem nyomtam meg kellően a tempót, inkább csak tartottam a helyemet, aztán a betonos-térköves sík részről felfordultunk az emelkedők felé és következett a kitartó mászás. Na itt volt sár rendesen, ráadásul előttünk ki is járták már. Nekem az emelkedők jobban mennek, mint a lejtőzések, így itt sok helyen előzésbe kezdtem. Aztán bizony érdekes meglepetés volt, mikor helyenként annyira csúszott a sár, hogy először kikapartam, majd rájöttem, hogy itt nem fogok tudni felmenni, és gyorsan feltoltam a bicót, majd folytattam a mászást.
Mászás, kicsi lejtő, mászás, majd a felvezető kör végén a szokásos meredek, füves részen először jobban húztam a féket, nem tudtam, hogy mi vár rám, nem akartam magamnak kellemetlen meglepetést. (Ugyanitt 27 km-el később már nem igen húztam a féket..)
Na tehát a felvezető kör után már megnyomtam, felfelé előztem le a tagokat, lefele menetben némelyik meg elég durva tempóval húzott el mellettem.. én meg csak néztem utána. Megint rájöttem, hogy nekem felfelé menetben lesz az időnyerés, ott kell jobban teljesítenem. Innentől kezdve a lejtőkön óvatosabban mentem, mert a sár okozott némi meglepetést (volt még korábban egy-egy slide, amiből szerencsésen jöttem ki) és a mászásokat erősen megnyomtam. A lábaimat jól éreztem, ment a tekerés, ment a tempó és még fokozni is tudtam időnként. Bemelegedtek az izmok (én meg kimelegedtem az iszonyatosan párás erdőben).
Az első frissítőpontnál álltam meg csak egy pohár vízre, egy zselére, iso-t meg menetközben töltöttem magamba, de a gyomrom már kívánt egy kis vizet, tehát ez nagyon jól esett. Amúgy az Anna-lakig nagyon jó murvás, döngölt út vezet, ott szép tempót mentem, utána meg jön a Telki felé vezető hosszú, enyhén kanyargós erdei műút. Aki már járt ezen, az tudja, hogy nagyon élvezetes és egyben nagyon veszélyes is. Mivel már párszor lementem ezen, így most a domb tetejétől a kijelölt pálya lekanyarodásáig pillanatok alatt felgyorsultam, és amennyire csak tudtam, tekertem. Itt én előztem, mert bőven volt hely. Kanyarokat nagyon szépen lehetett venni ennél a 64 km/h-ás tempónál.
Majd megint hol mászás, hol lejtő következett. Kinéztem magamnak egy gyorsabban menő tagot, hozzá igazodtam, vele előztem a lassabban menőket. Továbbra is öröm volt menni a pályán, mivel a pálya elején lévő nagy emelkedőket leszámítva kevés sár volt. A katlanokban ugyan tócsákban állt a víz, vagy a dagonya, de a legtöbb helyen ki lehetett kerülni, néha pedig felesleges volt ezzel vesződni, és simán áthajtottam rajtuk. Ezzel persze újabb lakkrétegek kerültek rám, de ennyi bajom legyen csak.. 😀
Majd pedig elérkezett a rövid táv legnehezebb része: a Nagy-Kopasz megmászása. Legalább tudtam, hogy miről van szó, így nem ért váratlanul. Amennyire csak tudtam, nyomtam neki, lassan lehagytam a vonóemberemet is, szólóba kezdtem. Égett a pofám, mintha kemence lett volna előttem, égett a lábam is, minden bajom volt, de csak felszenvedtem magamat erre a hegyre, méghozzá úgy, hogy végig előztem. Itt volt egy rövid pillanat, amikor megláttam a hegytető hosszú egyenesében egy másik Roprintes csapattagot, köszönhetően a hihetetlenül rikító meznek. 🙂
Ez itt lévő frissítőpontot 5 másodpercnyi időre érintettem, de bőven megérte. Innentől kezdve (kb. 7 km volt hátra a pályából) minden maradék erőmet összeszedve másztam meg, gurultam le a dombokon (nagy kihívás már nem várt ránk). Találtam egy gyorsan menő bolyt (3 fazon), na azokhoz csapódtam. Szép küzdelem árán egyet sikerült elhagynom, a maradék kettő tagot már-már beértem, aztán megint elhúztak.. mint ha csak kergetőztünk volna. Végig gyors tempót diktáltam magamnak ( plusz a srácok előttem meg nekem), aztán elérkezett a várva várt befutó előtti lejtő, most már óvatosabban kerülgetve a sárgázott köveket csapattam lefelé… megjegyzem, hogy a motivációs csapatom (pont ahogyan vártam) elhúzott tőlem. A füves lejtőzés végén picit kicsúsztam, mert ekkora tempónál nem ment a kanyarvétel, itt volt egy kis fennakadás, de aztán kiállva, hajrázva tekertem a cél felé! A célban éppenhogy meg bírtam állni, aztán 20 perc relax után beirányoztam a kalóriapótlás szentélyét, a helyi cukrászdát. 🙂
Végezetül a korosztályomban (felnőtt férfi) a 8. helyet szerezem meg, tavalyról 6 helyet javítottam. Összesítettben pedig a férfi rövidtávosok között a 46. helyen érkeztem be, 1:39:54-es menetidővel.
Féltem, hogy a sár teljesen elrontja a pályát, a kedvemet, de ez nem történt meg. Helyenként figyelni és vigyázni kellett, de aztán megszoktam a megváltozott körülményeket, és utána már jól vettem a pálya ezen részeit. A borús rajt után szép kisütött a nap, ami korábban vizes volt, addigra fel is száradt, tehát egyáltalán nem volt vészes. Ismét nagyon jó versenyt volt a Crosskovácsi, az erdő még mindig nagyon szép, izgalmas a pályakijelölés, a pálya minősége és jelölése 5*-os, rosszat nem tudok mondani!
2017-ben ugyanitt, ugyanekkor találkozunk!
