Keszthely 2016 OB, régen írtam már beszámolót.
A velencei olimpia távú verseny sajnos elmaradt, így Keszthelyen indítottam a szezont. Pénteken este érkeztünk, szombat reggel Mal futott a 10 km-en, délben Timi indult sprint távon és mind a ketten saját csúcsot mentek, Így nekem is illett villantani valamit.
Minden összepakolva, betárazva, végig gondolva és kellően bevacsorázva, időben!!! sikerült lefeküdni aludni. Arra ébredek reggel, hogy forog velem a világ. Mintha másnapos lennék. Becsukom a szemem, ettől várva a rendszer újraindulását, de a windows nem állt fel. Émelygek, szédülök. Talán megsütött a nap tegnap, nem tudom. Sikerült találni egy kis zacskó flector port. Na erre már elvigyorogtam magam, mert ha a legkeményebb másnap méregfogát sikerül kihúznia, akkor ezzel a körhintázással is elbánik. Mire elkezdtünk bepakolni a kocsiba már jól voltam.
Leparkolunk a versenyközpontban és jön a kedvenc részem: a depózás. A verseny bírók átnézik a kerékpárt és a vízhatlan dobozomat rátéve tolom a depón végig, keresve a helyem. 504 a számom, jó messze lesz, a depó végén. Timi beszökik utánam és gyorsan leemeli a nehéz dobozt a bringáról és hozza utánam, mint Sancho Panza. Kettő egész lépés után már kiszúrtak a haverok és nyilván elkezdtek cinkelni, hogy én itt peckesen döbrögizek a biciklivel, míg Timi meg cipekedik. Semmi mentségem, megadtam magam. A depón végig vonulni, olyan mint a modellnek lenni a kifutón. Mindenki méregeti a másikat, megy az esélylatolgatás, technika buziknál nyálcsorgás, utolsó sorban ismerősök köszöngetnek egymásra. Beállok, a helyemre üdvözlöm a sporttársakat, hajrá, sok sikert!
Kömöz Geri bemutatja a hátsó kerekét véleményezésre. Van rajta egy vágás. Nálam egyből csere, de ő még egy kicsit habozik. Szerintem nincs értelme kockáztatni, szóltam is a Timinek, hogy hozza be a kocsiból a tartalék kerekemet. Mire ideér a kerék, Geri is meghozta a döntést, csere, egy csajtól kaptam 3 db gumileszedőt, én kettővel szoktam bontani, kb 4 perc alatt átraktuk. Geri szalad pumpáltatni, én meg 2 percig futkároztam, fel-alá, hogy hol hagytam el a harmadik leszedőt. A csaj kérdően néz rám. De ciki, rontom a csaj esélyeit. Végül megtalálom az egyik sporttárs táskája alatt. Visszaadom, biztosan tanult belőle 🙂Zárják a depót, megeszek egy csokit és neoprénnel a kézben elindulunk a víz irányába. Az úszás természetesen a Balcsiban lesz, a városi strand homokos partjáról szalad be 500 hal a vízbe és egy kis megszakítással úszik 1900 m-t.
Az előző neoprénemet néhány használat után kénytelen voltam eladni, mert nem kaptam benne levegőt. Vettem egy másikat, ami az üzletben mintegy 30 fekvőtámasz lenyomása után jónak tűnt. Szombaton ki is próbáltam a helyszínen, sokkal kényelmesebb volt, mint az előző. A víz 19,7 fok volt. amikor jöttem benne ki, a parton bámészkodók kérdezték is, hogy kell a neoprén vagy inkább nélküle?! Egyértelműen válaszoltam, hogy nem indokolt. Vasárnap reggel más majdnem 22 fok a víz. Felhúzzam, ne húzzam?! Nézem a mezőnyt 95% veszi fel a fókabőrt, akkor én is. Nem vagyok túl jó úszó, így a szélre helyezkedem, aztán átértékelem a mögöttem lévő tömeget és Onurral a legszélére húzunk. A 30 fős profi mezőny kap 3 méter előnyt, megszólal a duda és a csata megkezdődik. 120 méterig csak a fejem kapott, aztán mellbe rúgtak, amitől egy jó ideig nem kaptam levegőt. Próbáltam úszni, de azt éreztem, hogy megint szorít a ruha és nincs levegőm az úszáshoz. A második bólyánál az jutott eszembe, hogy mi a pélónak jártam ennyit úszni, ugyanott vagyok mint tavalyelőtt. Felteszem mindenem a triatlonos bolhára és abbahagyom ezt az egészet. Minek ez a szenvedés?! Aztán beugrott a megoldás, 1150 méternél ki kell jönni a vízből (show elem, hogy áll a mezőny eleje, stb.), lerúgom a neoprént és meglátjuk, hogy megy anélkül. Kimászom, kb. 10 mp alatt lehámozom magamról és diadalittasan földhöz vágom. Kérdezi a versenybírónő, hogy hát ez? Mondom 504, tessék szíves megőrizni. Kedves volt, mert bevitte nekem a depóba. Beugrom, a hűs víz körbevesz, kapok levegőt, húzok kettőt és szinte szántom a vizet. Olyan érzésem volt, mint a kalitkából kiszabadult madárnak. Gyakorlatilag tépem a vizet és újra élvezem a versenyt. Ennyit számít egy rossz döntés. 45 perc körüli idővel jövök ki, ez kb. 10 perccel rosszabb, mint amit tudok. Tehát a többi számon kicsit jobbat kell muzsikálni, hogy meg legyen a tervezett 5 óra 20 perces finis.
A depózás jól sikerült, abban megközelítem a profikat. A bringára felpattanva az első kanyarban a nézők ordítják, hogy szemüveg. Na jó felteszem. Nincs meg. Áhá. Elhagytam. Utánam szalad egy srác és feladja, most már nincs megállás. Tolom neki. 2:40 körüli időt terveztem a 90 km-re, úgy gondolom, hogy ezt tudom. 2 x 45 km, körönként 1:20 lenne az ideális. Az első fordítóig nagyon tolom neki. Sebességet sajnos nem tudok, mert a bringás órám rossz jelet fog ezért össze vissza ugrál az érték. A karórámat meg a hülye fejemmel ráállítottam a bringás érzékelőmre, így ugyanazt láttam. Maradt az érzés, a pulzus, a a stopper, meg a matek. Néztem az időmet, nem lesz jó. Túl erőset megyek. A pulzusom is magas, lassítani kell, különben a futáson megborulok. A pálya alapvetően gyors. Van benne szint, de azok tempóból legyűrhetőek. Ezt a fajtát szeretem. Az első kör végére találtam 3 társat, akivel együtt tudtunk tekerni, természetesen szabályos keretek között. Mindenki magával versenyzik, (kivéve engem, mert én a nagyszájú Szilvási Petivel, akin már revansot akartam venni:), így bármennyire is kényelmes lenne bolyozni, ezt senki sem teszi meg. A második kör elején Timi feltankol a házi izómból és hasítok újra. Az emelkedőket elspóroltam, viszont a lejtőknél elengedtem a gyeplőt. Az utolsó 3-4 km-en már lazán jöttem, hogy a bringáról leugorva tudjak egyből futni, ne sérüljek meg. Sikerült. 34,1 km-es átlag jött ki, A második depó se rossz, viszont a futás döcögősen indul. 6 perc környéki tempó megy csak, egy fél perccel rosszabb, mint a terv. Sétálok egy kicsit, frissítek rendezem a légzésemet a pulzust. Elindulok. Korai volt, ugyanaz. Sokkal több ilyen edzést kell csinálnom. Mondjuk az egytől nem nehéz többet csinálni 🙂 A futókör változatos. A depóból kijőve 100%- os pára és fojtogató meleg, aztán átfutunk egy hűvös parkon, majd a macskakövön fel a kastélyba, ott egy kis sóder, aztán a kövön le a parkba, majd a versenyközponton keresztül újra indul a limbó. 4 körre van felosztva a 21 km. Az elején szét volt esve a mozgásom, de fokozatosan javultam, és sikerült egy jobb második 10 km-t futni. A szervezés kitűnő volt és a rengeteg szurkoló sokat segített. A legjobb a kockaköves meredek rész volt, ahol egy csapat iskolás síppal dobbal nádihegedűvel felkiabált minket a dombra, úgy mint a Roth Challange-n,lehetetlen volt belesétálni. Elképesztő, hogy volt annyi erejük több, mint két órát megállás nélkül szurkolni. Élmény volt nézni, ahogy a profik elfutnak mellettem. Eszméletlen tempót diktáltak, ennek ellenére nem volt demoralizáló. Ez azért egy kicsit olyan, mintha egy Bl résztvevő focicsapattal lennél egy stadionban és néha visszarúgod nekik a labdát.
A negyedik kör második felére beborult és az utolsó 1 km-en leszakadt az ég. Bőrig ázva értem be 5:23-as idővel, amitől tudok jobbat, de a körülményekhez viszonyítva tökéletesnek értékeltem. Érem után egy kis sátor alatt gyűltek a versenyzők, hogy felfrissítsék magukat. Kb. 5 perc gratulálkodás után Péter Attila bemondta, hogy óriási vihar közeleg és induljunk kidepózni, mert bontják a sátrat. Alig értem a biciklihez, mire meg is érkezett a vihar és elmosott minket. Alig bírtunk beszállni a kocsiba. Nagyon jó és sikeres versenyt zártunk a mindenkin látszott a fejlődés. Kaposvári féltáv jön.
