Nos ez is megvolt. Így másnap reggel még mindig fáradt vagyok, de nem érzek sem izomlázat, sem izomfájdalmat.
Hogy, hogy ment? Erre azt a választ tudnám adni, hogy az eredményem egyenes arányban van a befektetett munkámmal. Elég korán, még valamikor tavaly év vége felé neveztem be a versenyre, de mégis csak két hete döbbentem rá, hogy basszus mindjárt menni kell. Januárban futottam utoljára a Zúzmara félmaratonon ami nem esett valami jól. Bízom benne, hogy egyszer majdcsak ráveszem magamat arra, hogy annak is befejezzem az élménybeszámolóját, de bevallom, minél több idő telik el, annál kisebb az esély erre...
Na szóval, április 1-én - majd három hónapos futásmentes időszak után - meg is kezdtem a felkészülést a Vivicittára. Irány az érdi gát, nosza ugorjunk neki két körnek. A 10,4 kilométert 5:36-os kilométerekkel futottam le, de a szervezetem minden porcikájával tiltakozott ellene.
Noha a tempóval nem volt gond nagyon nem esett jól...
Főképp, hogy az utána való két napon bringás csapatedzésen is voltam. Szombaton aszfalton tekertünk egy 125 kilométer / 728 méter szintes túrát, vasárnap pedig montival meglátogattuk Dobogókőt ami 64,3 kilométer / 1183 méterre sikerült.
Április 6-án jött a következő felvonás, ugyanez a táv, de már 5:28-as kilométerekkel, ez már egész tűrhető volt kezdtem visszazökkenni. Eddig minden FM előtti hétvégén futottam egy 15 kilométeres távot, ez volt a szintfelmérő a verseny előtt. Ez most sem volt másképp, a 15,6 kilométert 1:24:58 alatt futottam le ami 5:26-os kilométereket jelentett, nem mellesleg PR-t futottam 15 kilométeren. Csütörtökön futottam még egy laza 10 kilométert, így összesen 45 kilométer volt a lábaimban a Vivicitta előtti két hétben.
Szombaton nem voltak itthon a gyerkőcök így elmentünk átvenni a rajtszámokat. A szigetre már nem lehetett autóval bemenni így az Árpád-híd Pesti oldalától begyalogoltunk. Visszafelé olyan szelet kaptunk, hogy majdnem lerepített minket a hídról. Jó kis kilátások holnapra....
Vasárnap sikerült korán elindulni negyed kilenckor már a szigeten voltunk. Fél kilencre volt megbeszélve a találkozó csapatfotózásra, még pont le tudtuk adni előtte a csomagot. Gyors mosdólátogatás (meglepően hamar végeztünk) és már álltunk is be a 4-es rajtzónába. A rajt előtti hangulat ismét fantasztikus volt, de ezt már megszokhattuk a BSI rendezvényeken. Eszembe jutott a szilveszteri 5 próba Rióba FM amit itt a szigeten tartottak. Hát ég és föld a különbség a hangulatban. 🙂
Pontban 9-kor elindult a mezőny eleje, majd kis szünet következett, de 9.11-kor elengedték a mi zónánkat is. Érdekes, hogy én csak 9:15-kor haladtam ár a rajtvonalon, na de végre futunk!
A szigeten irgalmatlan tömeg volt, az első két kilométeren azt éreztem, hogy csak tötymörgünk, nem futunk. Hiába kerestem a helyet nem nagyon haladtam előre. Ennek köszönhetően az első két kilométer átlagtempója valahol 5:30 - 5:40 között volt....
Kiértünk a rakpartra, végre volt hely, kimentem az út szélére és próbáltam felvenni a saját tempómat, a következő kilométereken megvolt az átlag 5:20-as idő. Jött a Lánchíd, majd a Várkert bazár, végül az alagút. Itt fantasztikus volt a hangulat, zengett az alagút! 🙂
Mikor kiértünk az alagútból a mezőnnyel szembe találtuk magunkat akik még a hídon futottak át. Jött a Budai rakpart és itt megérkezett a kőkemény szembe szél is. Bringával ilyenkor keressük a szélárnyékot az előttünk lévő mögött, de itt ez valahogy nem vált be, pedig párszor megpróbáltam. Ez a rész egészen a Lágymányosi hídig nem volt valami szép része a versenynek ezt autóval sem szoktam szeretni. Elfutottunk a Kopaszi-gát bejárata előtt, jött a visszafordító és megjött a hátszél is ami kicsit könnyített a futáson, de nem olyan mértékben mint ahogy a szembe szél visszafogott. Szabadság-híd, Fővám-tér és máris ismét a Pesti oldalon voltunk, túl a táv kétharmadán. A 7. kilométernél lenyomtam egy zselét amit 14-nél követett a második, ezzel nem is volt semmi gond. A tavaly őszi Balaton félmaratonon volt egy kis megingás 17 kilométernél, ennek most nyomát sem láttam, ráfeküdve a hátszélre az Erzsébet-híd előtti két kilométeren még sikerült 5:13-as és 5:17-es kilométert futni, itt még lenyomtam a harmadik zselémet is, legyen elég üzemanyag a végére is. Igazán motiváló volt látni a hidat....
A szigetig tartó kaptatón kicsit belassultam ezt a részt csak 5:31-es tempóval sikerült megtennem, de a szigetre ráfordulva még kifacsartam magamból az összes tartalékot, rákapcsolva 5 perces tempót diktáltam magamnak a végére. A verseny előtti hétvégén futottam egy 15 kilométeres távot és a végén előjött egy kellemetlen fájdalom a jobb bokám belső felénél, ami aztán egy-két nap alatt elmúlt nem is nagyon foglalkoztam vele. A fájdalom viszont úgy döntött, (mivel eléggé vicces fiúnak tartja magát) hogy a cél előtt 300 méterrel ismét beköszönt, de ezt olyan elemi erővel tette, hogy azt hittem hirtelen bekaksizok...
A célkapu már tisztán látszott, itt már nem lehet megállni, ha kell kúszva is de célba kell érni. Szerencsére a fájdalom alábbhagyott így kicsi megingás után ment minden tovább. 100 méterre a céltól felhúztam a mezen a zipp-zárat, megigazgattam a ruhámat, felvettem a vigyori fejet és repültem a cél felé. 30 méter, hasat be, mellet ki, 10 méter, széles vigyor, kezek a magasban....
Célkapu folyamatosan sípol, még két szökkenés, óra leállít, séta.... Telefon csipog: Gratulálunk az általad teljesített táv: Vivicitta Félmaraton, a befutóidőd: 1:55:39! Lehet, hogy én futottam helyenként keresztben a pályán, de nekem az óra 21,39 kilométert mért ~300-al többet mint a hivatalos táv, de sebaj. 🙂
Kifújom magam, megyek az éremért, közben mellettem épp hordágyon visznek ki egy sporttársat a mentőhöz ez kicsit ismét kizökkent... Kétszer kell rám szólnia az éremosztó hölgynek, hogy Gratulálok, mire egyszer meghallom. Köszönöm hajolok oda és már érzem is a nyakamban az elmúlt majd két órának a súlyát... megvan, ez volt az ötödik félmaratonom. Fáradt voltam, de tudtam, hogy innen nincs megállás, már várom a következőt.
Átvettem a frissítő csomagot, a másfél literes vizet majdnem egy menetben megittam, a Horalkynak esélye sem volt, szerintem nem kellett 5 másodperc ahhoz, hogy elpusztítsam. 🙂
Lenyújtottam az izmaimat majd beálltam a kordon mögé vártam Ancsát, aki nemsokára megérkezett, fáradt volt Ő is, de lefutotta becsülettel. A félmaraton mániából már csak a nyárit kell lefutnunk mindkettőnknek.
Elemezés!?
Az elején írtam, hogy az eredményem egyenes arányban áll a befektetett munkával, de azért ez nem ilyen egyszerű. A futást a bringás felkészülésbe keresztedzésként használom néha megcifrázva egy-egy félmaratonnal. Tervszerű célzott futó felkészülést nem szoktam csinálni, egyszerűen nem fér bele az, hogy egy-egy futóversenyre hónapokat készüljek ez a bringás edzések rovására menne, azt viszont nem szeretném. Ami ismét kiderült, hogy a kerékpározással megszerzett állóképesség és erő tökéletesen adaptálható a futásba, ami viszont fordítva nem működik. Most két hét felkészüléssel sikerült PR-t futnom a félmaratonon igaz, hogy csak 3 másodpercet javítottam kilométerenként az időmön de ez is valami. 🙂
Ez elültetett a fejemben egy gondolatot, de erről majd a következő bejegyzésben. :.-)
